"Ha hoztok egy üveg málnaszörpöt, akkor vendégeim vagytok egy-egy málnásfröccsre!"
 
Fogadott minket nem is olyan régen a csapos, aki estéről estére fáradhatatlan lelkesedéssel fogadja betérő szomjas vendégeit a budavári Székely utcában található Bástya Borozó pultjánál. A figura nevét nem tudom pontosan megmondani, de egyet biztosan állíthatunk róla. Ő egy igazi undeground harcos, ha azt vesszük, hogy élete nagy részét a Bástya pincéjében tengette. Véleményem szerint kinézetre leginkább az óbudai Galagonya kocsmában tevékenykedő Luki Úrra hasonlít. Az itteni hombréről mindenképpen el kell mondani, hogy alkalmanként sikerül "a hely legrészegebb vendége" díjat elhoznia, ami valljuk be őszintén, nagyon szép teljesítménynek számít eme helyen...:)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Korábban volt már szerencsém napközben is betérni a Bástyába, ahol kizárólag őszinte középkorú alkesz arcokba futottam bele. Ezen persze már egy cseppet sem lepődünk meg. Ellenben este 6 óra körül kezd beindulni a hely igazán, amikor a 18-25 körüli csajszik és jampecok özönlik el a Bástyát. Nem kérdés, ezt a helyet bizony már ők birtokolják! Mi így már a harmic felé toporogva néha úgy érezzük, hogy jobb, ha meghúzzuk magunkat koszos kis öreg poénjainkkal, mert itt bezony már új szelek fújnak...:) Szó, ami szó, a hely pezseg, a fiatalok kicsattanó jókedv mellett fogyasztják el a söreiket és a frecsójukat.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Igazi jó arcok! Pörög a csocsó, a darts, a biliárd a hátsó VIP teremben. És persze mennek az iskolai storyzások, és nem utolsósorban az ismerkedős & flörtölős témázások is, amik néha tettlegességig is elfajulnak...he-he-he! :)  Van egy zenegép is, aminél kb. nagyságrendileg 1-,15 órás várakozási idővel kell kalkulálni. Nem kicsit népszerű eszköze ez a kocsmának!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Na de a lényeg, aki mellett nem mehetünk el szó nélkül! Na az kérem szépen a Gabi bácsi, aki bezony már a hetvenes éveinek közepét taposhatja már, de ezzel Ő egy pillanatig sem törődik. Ha leül a kis szintije mellé, akkor olyan hangulatot teremt, hogy mindenkinek megjelenik a mosoly az arcán. Valójában a számok, annak szövegei és dallamai teljességgel felismerhetetlenek. A műsora leginkább olyan, mint egy felhúzós gyerekjáték, ami addig pörög, amíg bírja szuflával. Az egyes produkciókat óriási tapssal szoktuk díjazni, amit Ő visszafogott mosollyal viszonoz. Én már néha hallottam tőle trágár szavakat is, de szerintem ez arra vezethető vissza, hogy remek kis muzsikáit a szomszédban található zenegép pokolian elnyomja.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A hely abszolút rendben van, maximális pontszámmal tudjuk csak értékelni, mivel ennél többet nem adhatunk! Ja! És a kocsmáros úr a végén betartotta az ígéretét is, járt a grátisz málnás frecsó, aminek nagyon örültünk Merdzsós Zsatával!
 
Értékelés: 10 pont
 
Köszönjük kocsmáros úrnak a fotózási lehetőséget!
 
Hölgyeim és Uraim! Debütálő első írásunkat olvashatták a www.budapestkocsma.blog.hu oldalon. Ha tudnak olyan helyről, ami illeszkedik az általunk képviselt retró irányzathoz, kérjük küldjék el írásaikat és fotóikat az alábbi címre, amit mi lehetőség szerint rögvest publikálunk is:
 
 
Fröccsöt Mindenkinek!

 

szívből ajánljuk: www.obudakocsma.blog.hu

Címkék: budapest alkohol kocsma gabi söröző pia fröccs bácsi piálás székely málnás berúgás nyerőgép borozó zenegép alkesz bástya budavár alhoholista bekúrás

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr601027868

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bástya borozó 2010.12.09. 15:23:28

Helyszín: 1011 Bp., Székely u. 4. Látogatás: 2010. november 4. 17:45-23:40 > Bár felül a vár, nem legalja a Bástya. Adatlap Elérhetőség: - Web: - Nyitva tartás: H, K, Sz, Cs, P: 11...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

urleny 2009.04.16. 17:40:56

gratulálok a szerkesztő úrnak, nekem nagyon átjött :)

Gee Unit 2009.04.17. 09:38:06

@urleny: szevasz űrlénykém! köszi és gratulálok az első hivatalos komment díjhoz! :) tegnap jót ütöttünk! este lehet, hogy jövünk jencire kocsmatúrázni! elhintettem tegnap este az infot...
ja és küldjél majd írást Te is fotóval megspékelve!!!

Merdzsós Zsata 2009.04.28. 10:56:24

Na végre! Nem kell az obudakocsma.blog.hu-n kitekintő rovatokat írni, mert itt van a remek hely és alkalom, hogy legálisan is Budapestkocsmázzunk! Persze a legjobb hely továbbra is Óbuda, de számtalan retro hely van a pesti oldalon is!

Nagyon király cikk lett Gee Úr!!! Csak így tovább! A Bástya igen remek hely vizuális élmények beszerzésére is! Péntek este megtellik e kis borozó hamvas tini kacajokkal és kispubik sörízű üvöltésével. Szegény Gabi bá' nehezen tudja túlzenélni Casio orgonájával a tömeget. Múltkor egy öreg papesz ráordított szegény gyerekekre, akik épp a "Hej te bunkócska te drága" című orosz dalt énekelték, hogy "Mit csasztuzkáztok itt?" Szegények honnan tudták volna, hogy mi az... Ez nem a politikáról szólt, hanem a jókedvről! Biztos előkerült egy régi énnekönyv a 80-as évekből azt megtetszett a dallama nekik. :-)

Én inkább maradok a "Dunaparti Csónakháznál" abból nem lehet baj! :-)

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.04.28. 15:13:03

Minő meglepetés, az Óbudakocsma Kitekintője hogy kinőtte magát, he!

A Bástyában egyszer voltam, az elmondások alapján kicsit csalódás volt.
Valóban fullra volt sok emós 18 évessel, akik ráadásul gyémántagresszívra itták magukat, törték a poharakat, üvegeket. Óbudán egy valamirevaló telepi helyen valószínűleg a malteros Gyuszi 1-2 nyaklevessel helyretette volna őket :))

A sörök drágák (Sopronit ittam), de hidegek - a darts pedig külön élmény a klozet mellett - bárki be akar menni, abba kell hagyni a játékot.

És aznap este a Gabi bá se játszott, bassza meg. A Boratórium szerintem üti a helyet minden téren.

zizzy88 2009.08.30. 13:47:58

sztem jókis hely! öszel-télen megtelik kopaszokkal és a hangulat minden pénteken a legjobbak közé tartozik!!
sajnos igen a néha betévedő emok és a divatban eltévedt hülyék lerontják a hely hangulatát:S

ha az igazi bástyát keresitek akkor ott mindig zeng az OI! és a jókis skin zene!

zizzy88 2009.08.30. 13:48:33

iu.: az emokat és a divathülyéket általába kitessékeljük mielött mentőt kell hívni értükXD

333Szilvi 2011.01.12. 14:27:44

Voltam már itt pár pajtással, nagyon adta a hely ! :D

--
<3 Szabó Szilvi <3
irjszilvinek@gmail.com
www.facebook.com/szilvi1
333.hu
Erőszakmentes játékok - Nem csak gyerekeknek
süti beállítások módosítása